HTML

India... az India!

Már egy ideje Indiával kelek és fekszem. Volt már néhányszor, hogy Indiában keltem és feküdtem. Reméltem, nem kell sokat várni, hogy újra így legyen. És itt vagyok újra :) A blog régebbi bejegyzései közt megannyi útleírást, az újabbak között véleményeket, kultúrtörténeti és irodalmi írásokat, fordításokat is talál a Kedves Olvasó. Őszintén remélem, úgy érzik majd, nem sok másik olyan forrás akad, amely ilyen rálátást kínál napjaink Indiájára.

Hirdetés

Facebook

2017. április 27. पेतॅर

Fehér külföldiként Indiában 1.

Befejeztem a hindí doktori dolgozatomat, így évek után talán most már újra lesz időm, hogy megírjam a blogra azt a sok mindent, ami elmaradt. Ilyen ez a bejegyzés is. Már évekkel ezelőtt, amikor Ágrában tanultam, próbáltam néhány megállapítást tenni az édes és a mostoha indiaiakról, a vérmérsékletükről és a helyi közízlésről általában. A kezdeti észrevételeim mellett most is kitartok. Közben pedig teltek az évek, tömérdek élményben lehetett részem. Olyan sok indiaival és külföldivel beszélgettem arról, milyenek az indiaiak (illetve az európaiak) és miért, hogy mostanra kifejezetten izgatott, hogy újra megpróbáljam összefoglalni újabb élményeimet, észrevételeimet.

Amikor a blogra legutóbb külön ilyen témában írtam, még elég újonc voltam ebben a nagy országban, azonban azóta történt ez-az. Összegezve, jó passzban telefonon ritkán veszik észre, hogy nem vagyok indiai, de szemtől szemben is sokszor el tudok valakit bizonytalanítani – legalább egy darabig. Mégis, ezzel a kezdetekben érzékelt nehézségekből nem minden oldódott meg teljesen, sőt újak is keletkeztek mellé. Olvassanak most erről három részben.

(Figyelem: Olyan általános megállapításokat fognak olvasni, amelyeket én a saját, egyre tágabb tapasztalataim alapján alapvetően igaznak érzek, jóllehet itt-ott biztosan lehet ellenpéldákat hozni. Mivel történeti szempontokról is szó lesz, így az “indiai” kifejezésbe jobbára beleértendők a környező országok, mint Pákisztán, Bangládés, Népál és Srí Lanká.)

*

Első rész. Néhány nagyobb lélegzetvételű gondolat arról, miben is gyökereznek a mai indiaiak, hogyan hat ez arra, hogy egy külföldire, így rám mi várhat Indiában.

Indiát a nyugati országokban hajlamosak romantikusan az ókortól napjainkig szakadatlanul kitartó (egyetlen) magaskultúraként számon tartani, de mint egy évig Dél-Koreában tartózkodott indiai tanárnőm férjétől megtudtam, ezt még abban a távol-keleti országban is van, aki hasonlóan látja – már amióta Kínában közbejött a kommunizmus és kulturális forradalom. Nos, azokon a napokon, amelyeken épp romantikus szemellenző van rajtam, én is meg szoktam próbálni ezt érezni. Indiában 2017-ban tényleg meglepő közelségben, egymás szájában élnek olyan közösségek, amelyek felfogása a világról – nyugati összevetéssel – több száz évre található egymástól. Bár a történelem görög-római stílusú feljegyzése nem alakult ki a régi Indiában, a helyi vallások tanításai és a mondavilág révén a saját kultúrájuk ősiségének tudata még az írni-olvasni alig tudók számára is mindig alapvető tájékozódási pont volt.

Valójában Dél-Ázsia kultúrája persze rengeteget változott az idők során. Elég jó példa erre, hogy az indoeurópai jellegű, védikus szarvasmarha-áldozattól eljutott a tehén tiszteletéig, állítva, hogy az nyilván ősrégen is, mindig szent volt. Ezzel együtt az ősiségre való állandó, legalább laza utalás a vallási, állami, szellemi tevékenységek része maradt. Ha az indiai kultúra fennmaradását nem a változatlansággal azonosítjuk, ahogy azt a romantikus 18. és hosszú 19. században – főleg – az angol gyarmatosok akarták látni, hanem a szakadatlan és lassú változással, akkor talán még igazat is adhatunk annak, aki úgy véli, az indiai az a kultúra, amely az ókor óta a többihez képest legkevésbé távolodott el, de legalábbis legkevésbé akart eltávolodni a gyökereitől. (Talán, mert aztán amikor a szent Gangá és Jamuná átváltozhat szennyes folyássá, akkor azért kétségek is felmerülhetnek.)

Erre a folytonosságra magyar szemmel még az indiai dal és film példáját hozhatnám föl. Az indiai tévécsatornák és a rádiók most is rendszeresen játszanak filmeket, dalokat az ’50–60-as évekből, amelyekre nem csak egy rétegközönség vevő, hanem nagyjából mindenki, még a fiatalok is. Egy budapesti diszkóban nehéz lenne elképzelni, hogy Karádi Katalin vagy Katona Klári remixek menjenek egy-egy Nicki Minaj és David Guetta között, de ez Delhiben inkább előfordul, mint sem. Azt szeretném ezzel megvilágítani, hogy – szerintem – a fiatal indiaiak tömegei európai társaikkal szemben sokkal kevésbé érzik úgy, hogy minden, ami régi, egyből kukába való. Még akkor is, ha amúgy bizonyos káros társadalmi szokások, amelyeket egyesek most már próbálnak megszűntetni, tényleg igen, illetve akkor is, ha valamire mégsem jut elég figyelem, amelyre esetleg kellene, mint manapság az anyanyelvre.

Dél-Ázsiában már az őskorban több rasszhoz sorolható népcsoportok éltek, az árják megjelenése után pedig a különböző elemek vegyülése beállt abba a dinamikus egyensúlyba, amely a muszlim hegemónia korában is kitartott. (Az már a sors furcsa fintora, hogy miközben az indiaiak nagy része valóban tízezer évekkel korábban a térségben letelepedő csoportok leszármazottja, mégis az utolsók között csatlakozó árják vezetői vitték el a pálmát és kebelezhették be ezt az ősiséget saját vallásos világfelfogásukba, amelyet elfogadtattak a többséggel. Hasonló történt a görög nyelvű és keresztény Bizánccal, amely gyorsan átvedlett a Török Szultanátusba.) A külföldi eredetű muszlim előkelőség hasonlított az árjákhoz abban, hogy új hazára lelt Indiában, és a távolságtartásra tett kísérletek mellett valamelyest be is olvadt, miközben szélesebb néptömegek voltak végül hajlandóak átvenni az életszemléletüket, az iszlámot.

Csakhogy. A történelem egy pillanatában megjelentek az indiaiak hazájában a britek, angolok és gyökeresen megváltoztatták a korábbi rendet. Az angol gyarmatosítást a megelőző muszlim terjeszkedéstől és fennhatóságtól az különböztette meg, hogy ők nem hazát, csak gazdasági lehetőségeket kerestek Indiában. Félreértés ne essék, uralmuk rémuralom volt, nagyjából olyan, mintha a legsötétebb Rákosi-korszak kétszáz évig tartott volna, feketevágásostul meg Szovjetunióba tartó „jóvátételes” vonatostul; ha valaki ebben elmélyülne, Sasi Tarúr könyvében minden tényt megtalál. A gyarmatos elit egy idő után szigorúan figyelt, hogy visszatartsák a kint élőket az indiaiságtól, amely (Mark Tully felfogásában) különben mindenkit megérint, hogy alig akadjon olyan közülük, akire később azt kelljen mondani, mintha büdöset szagoltak volna: „they went native”. 1947. nyarán szinte minden angol el is hagyta az országot (#brexit), ami nem mondható el a nyugat-afrikai gyarmataikról. Miközben a hindú és muszlim indiaiak egyívásúak, a csatározás közöttük pedig végső soron különböző életelvek fűtötte testvérharc, addig az angolok, részben saját elhatározásból, mindig kívülállók maradtak. Ezért van, hogy az általuk behozott kulturális termékeket (opera, szimfonikus zene, stb.) az indiaiak, dél-ázsiaiak mindössze egy parányi kisebbsége tette magáévá teljesen. (Valószínűleg ez jobb is így.)

img_3814a.jpg

A képemen a 29 méter magas Gól-ghar ('kerek ház'), Patná, Bihár állam.
Az 1770-et követő aszályos években, úgy becsülik, mintegy 10 millióan haltak éhen az addigra angol kézre került Bengál tartományban. Az angolok később ezt a gigantikus magtárat emelték (a maguk és hadseregük számára), de bár többet is terveztek, végül ezt sem vették teljes használatba. Jelenleg kilátópont a Gangeszre, amely az esős évszakban itt 4-5 kilométer széles.

Vagyis ami nyugatról jött – az angoloktól, illetve rajtuk keresztül – azt az indiaiak sem megenni, sem kiköpni nem tudták és nem tudják mind a mai napig. Miközben a felületes szemlélő számára a szubkontinensen a hagyományos kultúra érdekesen elegyedik a nyugatival, addig az élelmes szemlélő észleli, hogy ez az elegy nem stabil, hanem az alkotóelemek szétválnak több fázisra. A 21. század elején az indiaiak előtt a saját kultúra, amelyhez az imént említett módon rendkívül ragaszkodnak, illetve a külföldi trendek követése gyakran egymást kizáró választási lehetőség. Van a tömegekben valami láthatatlan félelem, amely megakadályozza, hogy a rokonságukba nem tartozó, külföldi dolgok a milliószor emlegetett, kulcsszóként megjegyzendő parampará, a nagy szent (vallási, kulturális, stb.) hagyomány részévé válhassanak. Másképpen: a hindú az dészí (hazai), a muszalmán is dészí, ám az angrédzs (firang) az vidésí (külföldi). Ha van egy dészí problémára jó vidésí megoldás, akkor is nehezen veszi rá őket a lélek, hogy átadják magukat annak. Miközben még a hindú-muszlim fejezet is lezáratlan a többségi hin­dúk közül sokaknak, addig az angrédzsok és a Dél-Ázsián túli világ feltűnéséből származó behatások csak tetézik bennük a meghasonlást.

Itt közbeszúrnám, hogy bár az egy kis területen zajlott, Góá portugál gyarmatosítása az angolokhoz képest más úton haladva elég eltérő eredményeket hozott, mint az angol változat. Nyilván ez is erőszaktétel volt, de azon a kis területen nagyobb mérvű ötvöződést eredményezett, s mivel a portugálok nem voltak az elhatárolódás akkora rajongói (ld. még Brazília), érdekes módon vérségi kapcsolatot is hozott – éppen a magukat máshol olyan jól elkülönítő magasabb hindú társadalmi csoportokkal. 1947-ben India brit megszállása véget ért, és ez 1961 végén a portugálokat is távozásra kényszerítette: ami érdekes, hogy ott és akkor voltak olyan portugál-indiaiak, akik kulturális indíttatásból igényeltek portugál állampolgárságot és költöztek Portugáliába. Összevetésképp, az angol-indiai keveréknépesség nemcsak kisszámú volt, hanem általában az indiai és angol társadalom által egyaránt kirekesztett, vagy éppen csak megtűrt; a többségük később is Indiában maradt, a patronálók elvesztése után pedig rendszerint lecsúszott.

Van tehát egy ország (illetve egy szubkontinens), ahol a nemzeti önérzet és a saját hagyományba vetett hit nagy volt és nagy maradt, miközben a Közel-Kelettől nyugatabbra eső, az angolokkal azonosított külfölddel szembeni önbecsülés mélységes szakadékba zuhant. Ez az a közeg és / vagy közösség, amelyben egy európai érdeklődőnek, nekem magyarként helyet kellene találni a tanulmányaim, munkám során. India egy nagycsalád, ahol ugyan – képletesen – mindenki másban hisz, mindenki csendes, néha fellobbanó viszályban áll a másikkal, a tagok mégis együvé tartoznak, erre vannak ítélve. (A világ színes térképéről csak egyetlen másik közösség jut eszembe, amely magáról ehhez foghatóan egy független, „kiválasztott” családként gondolkodik: a zsidóság.) Mivel pedig magam közvetlen vérségi kapcsolatban nem állok az indiaiakkal, így lenyelni nem tudnak, mégis, mivel nem kelet-ázsiai vagy afrikai (velük szemben sajnos gyakran nyíltan elutasítóak), hanem az itt már egyszer vezető szerepre szert tett kaukázusi (árja, afgán majd angol) csoportba tartozó vagyok, ezért általában kiköpni sem akarnak. Ez van.

Az Indiában eltöltött első pár hónapomat ugyanúgy ez az ellentmondásos kettősség határozta meg, akár a rákövetkező elmúlt öt évet. És az a megérzésem, a következő valahányat is ez fogja. Vessenek meg, de amikor valaki elkezd egy nyelvet tanulni, egy lehetséges, elfogadható célnak tűnik, hogy szeretne, igyekszik beolvadni, különösen, ha talál ott valami neki tetszőt. Meglehet, hogy ennek a fent vázolt akadályai igen kézenfekvőnek tűnhetnek, nekem mégis ennyi időbe telt felmérni, hogy melyik az indiai társadalmi közegben nekem kiutalt üvegplafonos, üvegfalú, üvegpadlójú kalicka, amellyel néha esetleg föl-alá lehet suhanni a ranglétra mentén, mint ablakmosó-fülkével egy felhőkarcoló oldalán. Mindeközben a külföldiségnek ugyanúgy láttam hátrányát és előnyét, ahogy egy bizonyos befogadottságnak is előnyét és hátrányát.

Innen folytatom a második résszel, sok személyes példával.

Szólj hozzá!

Címkék: brit india gyarmat gyarmatosítás


A bejegyzés trackback címe:

http://indiaazindia.blog.hu/api/trackback/id/tr7112458463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.