HTML

India... az India!

Már egy ideje Indiával kelek és fekszem. Volt már néhányszor, hogy Indiában keltem és feküdtem. Reméltem, nem kell sokat várni, hogy újra így legyen. És itt vagyok újra :) A blog régebbi bejegyzései közt megannyi útleírást, az újabbak között véleményeket, kultúrtörténeti és irodalmi írásokat, fordításokat is talál a Kedves Olvasó. Őszintén remélem, úgy érzik majd, nem sok másik olyan forrás akad, amely ilyen rálátást kínál napjaink Indiájára.

Hirdetés

Facebook

2016. november 30. पेतॅर

#demonetisation (के रूप और रंग-रूप)

परसों रात 1.20 को मुझे अमृतसर से पठानकोट के लिए गाड़ी पकड़नी थी। पास ही है। टिकेट खिड़की पर महिला ने बताया कि टिकेट आधी रात के बाद निकलेगी। ठीक है भई। तब मैंने ध्यान भी नहीं दिया था, काउंटर के इलाके में कितने लोग सो रहे हैं गठरी बनकर। मौसम सर्द होने लगा है, ख़ासकर रातों को। प्लेटफार्म की ओर बढ़ते हुए एक कर्कश, कड़ी, कराहती हुई आवाज़ ने मेरे पीछे कहा, 'अंग्रेज वाले बाबू, एक चाय तो पिला दे'। उस आवाज़ को शक नहीं था कि दूसरा सुन रहा है। मैंने प्रतिक्रिया नहीं दी। इससे अच्छा था, मैं खुद कुछ खा लूँ, फिर थोड़ी देर सो जाऊँ।

सवा 12 बजे तन्द्रा टूटी और काउंटर पर पहुँचा, तब देखा कि पहले जो सो रहे होंगे, अब अधिकांश जाग उठे और काउंटर के सामने टेढ़ी कतार में लग गए। मैं भी। सब लिपटकर खड़े थे, जिससे मुझे हमेशा गुस्सा आता है। चिढ़ से बाकी की नींद भी भाग खड़ी हुई। कंधे के ऊपर से मुड़कर देखा। दबे रंग का एक लड़का अथवा युवक अपनी साँसें मेरी पीठ के बीच में छोड़ रहा था। अचानक समझ में आया कि ये सब, यानी सब के सब, आर-पार दिहाड़ी मज़दूर हैं। गठरी-गठरी पंजाब से अपने दूर गृह-प्रदेश के गृह-ग्राम के लिए रवान है। लाइन में सबसे आगे दो पग्गड़ टिकेट के साथ लौट रहे थे, ऐसे मज़हबी सिक्ख किस्म के। कमाल है, और कोई है ही नहीं, मैंने सोचा।

फिर गहरी चिन्ता में पड़ गया। और किसकी तलाश थी आखिर। एकदम से ऐसा क्या अलग लगा? सच बात यह है कि मुझे कहीं न कहीं ऐसे किसी बन्दे की तलाश रही होगी, जिससे मैं अगर हिन्दी मैं कहूँ कि लो, बोलो, क्या स्यापा है यह, तो वह भी कहे, बताओ जी। ऐसे लोगों के बीच मुझे अपना विदेशी होना ज़्यादातर भूल जाता है। आजकल इतने सवाल भी नहीं पूछते। शक्ल व सूरत का थोड़ा-सा फेर है। रंग भी इतना मैटर नहीं करता। हिंदुस्तान के हर फेसवॉश में सफेदी है। फिर मैं अपना फेसवॉश घर से लाता हूँ।

पर बात तो यह है कि मैं उस लाइन में पराया था। अ-लग। भाषा सीखकर, कपड़े पहनकर जिस समाज से खुद को अलग न समझना मेरी रोज़ की ज़िद्द है, ठेठर, अब कहाँ गया वह समाज? मुझे यकीन था कि मैं कश्मीर से कन्याकुमारी तक, शहर से गाँव तक सब कुछ देख-परख चुका हूँ। ऐसे में उस रैन-बसेरानुमा प्लेटफार्म के परायेपन और असादृश्य ने मुझे झकझोर दिया। कहाँ थे ये दूसरे लोग कि वे तब नज़र आए, जब अपने ख़ालिस अनमेल बाहुल्य से यकायक अपनी उपस्थिति (मेरे मस्तिष्क में) दर्ज़ की? क्या और भी होंगे इस देश में? आपने इन्हें कभी देखा है?

A hindíül nem olvasóknak ezt a két indiai himnusz-videót ajánlanám, bár még ezekben sem a legszerencsétlenebb napszámosokat mutatják be, akikről fentebb írtam egy pár szót. A társadalom java nincs abban a megbecsült helyzetben, hogy bele tudhatna szólni az országa és saját sorsának alakulásába.

A másikat is Mumbaíban vették fel. Érdemes rákattintani, bár itt nem jelenik meg kép. 

Szólj hozzá!

Címkék: india wage worker दिहाड़ी मज़दूर demonetisation


2016. április 05. पेतॅर

Meddig számít még a bőrszín?

Ma megjelent egy cikk: Ki legyen az év hétköznapi roma hőse? Figyelmet érdemlő ez a tíz életpálya!

Korábban Magyarországon, ha sok rosszat nem is, de sok jót sem gondoltam cigány honfitársainkról. És nem hittem magamat érintettnek a gondjaikban. Csakhogy sajnos több magyar ismerősömnek, ha nem is vallják be elsőre, az indiaiakról ez ugrik be: cigány. Hmm. Nyilván, hiszen a cigányok Észak-India nyugatibb részéből származnak, és így megjelenésük megfelel sok – ma elég különböző társadalmi csoportokhoz tartozó – dél-ázsiaiénak, leszámítva a kimondottan sötét bőrűeket. Mégis, ettől mindig nagyon szomorú és bosszús vagyok, hiszen fehér magyarként nekem sincs semmi közöm az angol gyarmatosok korábbi itteni történetéhez, és – jóllehet persze ők kizsákmányolni, nem küszködni jutottak el Indiába – minden lehető módon próbálom elkerülni, hogy utánuk ítéljenek meg — „pofára”.

De mindegy, én sosem kötöttem össze fejben a mai cigányokat a mai indiaiakkal. Akkor? Tanulmányaim során az indiai társadalommal foglalkozom, amely rendkívül rasszista (igen, ki ne hallott volna már a kasztrendszerről, amely még a legutóbbi miniszterelnökük szerint is éppen erről szól). Én ideát kezdettől fogva hangosan szót szoktam emelni az egyenlő bánásmódért, a teljesen irracionálisnak tűnő megkülönböztetési módok ellen, ezért aztán lassan rá kellett döbbennem, hogy ha szavahihető akarok maradni, a saját házam táján is érdemes sepregetni. Íme, pár gondolat.

img_3286.jpg

Egy indiai magazin két szemközti oldala: falusi valóság és az elmaradhatatlan ékszerreklám...

Az indiai társadalom negyedét-harmadát se kitevő három felső kasztbeli (szavarna), "nemes" indiaiak az összes alattuk állóra, a közrendűek pedig az alávetettekre (korábbi érinthetetlenek, mai szóhasználattal dalitok) általában – tisztelet a kivételnek – pont úgy néznek, mint ahogyan hazánkban eddig végig a cigányokra. Egy dalit lehet gazdag vagy tehetséges, a bráhmana meg koldus vagy a világ barma, de attól az uralkodó közfelfogás szerint a dalit az dalit, egy bráhmana meg bráhmana. Vannak persze különbségek is, pl. Indiában nem beszélnek "dalitbűnözésről", Magyarországon meg nem a társadalom túlnyomó többségét „cigányozzák le” minden pillanatban. De a lekezelés és megbélyegzés foka, a személyes élettérből való kirekesztés igénye ettől még vetekszik.

Négy Indiában eltöltött esztendő után, amikor az alábbi tablóra pillantottam, még a cím elolvasása nélkül én nyilvánvalóan nem cigányokat, hanem indiai értelmiségieket (és történetesen zömmel felső kasztúakat) láttam, akik itt a barátaim lehetnek, tanáraim, akikre felnézek, vagy pedig egy start-up cég tulajdonosa, akiről valamelyik vezető hetilapban olvasok. Sorolhatnám. Aztán a címet elolvasva látom, hogy mindennapi roma hősökre lehet szavazni, akik közül többen egy indiaihoz fogható nyomortelepről nőtték ki azt a ruhát, amelyet eddig magyar társadalmunk nekik szánt. Mondjuk onnantól kezdve, amikor több száz éve, de akár a 20. század eleji földosztásokkor – eleink előre nem látása folytán – nekik már "nem jutott” föld. A dolgosnak se, az én nagyszüleim falujában legalább is.

kepernyofelvetel_48.png

A kitüntetésre nevezettek

Dél-Ázsia lakói évszázadokon át párhuzamos társadalmakat építettek. A másik rossz megélhetésének ezt a „csak nekünk ne kelljen” jellegű elviselését vagy jóváhagyását itt és Nyugaton is szokták az elfogadás iskolapéldájának gondolni. De nekem egyértelműnek tűnnek a negatív következmények. Ha a kiváltságosak mások egyéni jó tulajdonságainak figyelmen kívül hagyásával igyekszenek azokat távol tartani az anyagi és szellemi felemelkedéstől, az hosszú távon épp annyira segíti az ő boldogulásukat, mint ahogy a mából nézve az aranykalickában csücsülő dél-ázsiai elitét segítette. Rossz hatásfokkal. Közben mostanra úgy látom, hogy Magyarországon is létezik legalább egy hasonlóan párhuzamos társadalom. A vágyam az lenne, hogy ezt a gyatra állapotot közös társadalmi érdekünkben meghaladhassuk.

A cigányság Indiából való elszármazásáról itt olvashatnak egy rövidke összefoglalót A. L. Basham The Wonder that was India c. kultúrtörténeti munkájából, magyar fordításomban.

Szólj hozzá!

Címkék: roma cigány diszkrimináció nyomor kirekesztés kasztrendszer kaszt


2015. november 09. पेतॅर

Lótusz sáfránykörítéssel?

Avagy Indiában minden virág virágozhatik – ha hagyják, a világ legnagyobb demokráciájában mindenki elmondhatja a véleményét, legfőképpen, ha nem jönnek közbe nehezítő körülmények. A következőkben az indiai politika fokozatos jobbra tolódásáról és ennek tapasztalható következményeiről lesz szó. A nők elleni erőszak nemzetközi sajtóban aránytalanul felnagyított kérdéskörén kívül magyarul eddig keveset olvashattak a hírekben arról, a legutóbbi években mi minden történt Dél-Ázsia legnagyobb országában, pedig szerintem nem túlzás azt mondani, nem csak fordulatos, de sorsfordító események zajlottak errefelé. Vajon a "pákisztáni modellt" választja-e India? Tegnap a Bihár állambeli választásokon a nép a várakozásokkal szembe menve adott egy jó nagy pofont az országos kormánypártnak, ami a holnaputáni Dípávalí ünneplésüket nyilván elrontotta, de a ciklus vége még messze van.


a.jpg

Egy "szent tehén" legeli a BJP választási dekorációját
a bihári választások után. A párt zászlaja az Indiában sokjelentésű lótusz sáfrányos háttérrel.

*

Először is vegyünk át néhány alapvető tényt és történést a közelmúltból. Naréndra Módí immár másfél éve India miniszterelnöke, aki megválasztása előtt mindent megígért, nem véletlenül került a bársonyszékbe tavaly népünnepély kíséretében. Módí szeret hagyományos indiai viseletben, kurtá-pádzsámában megjelenni és hivatalos vendégeit is beöltöztetni, illetve gudzsaráti anyanyelve ellenére – nagy földijéhez, Mahátmá Gándhíhoz hasonlóan – fontosnak tartja erősíteni a hindí nyelv szerepét a közigazgatásban az angollal szemben. Nyilvánvalóan imádja egyre-másra készíteni a szelfiket is más politikusokkal való találkozásai alkalmával, illetve rajongói között járva. Amekkora showman (#acchedin, "dés ké accshé din á gaé" : eljöttek az ország jó napjai) a nehéz sorból származó, majd hindú nacionalisták csoportja által kitaníttatott miniszterelnök a Madison Square Gardent megtöltő amerikás indiaiak előtt, egyelőre úgy tűnik, olyan sikeresen kendőzi el kormányzásának balfogásait. Vagy mégsem? Vajon lassan csak kibújik a szög a zsákból.

Módí párja, a Bháratíja Dzsanatá Pártí (BháDzsaPá, BJP, Indiai Néppárt) a National Democratic Alliance (NDA) keretein belül másfél éve kormányoz. A megelőző két ötéves ciklusban a Kongresszus Párt, azelőtt pedig szintén a BJP volt hatalmon, bár akkor még koalícióban. 1999 és 2004 között a miniszterelnök Atal Bihárí Vádzspéjí volt, akiről talán megállapíthatjuk, pártja elég kiegyensúlyozott, mérsékelt, vállalható alakjának számított. Az ő miniszterelnökségének közepén, 2002-ben történt az a szerencsétlen eset a gudzsaráti Gódhrában, amikor egy február hajnalban hindú zarándokok égtek bent egy az állomáson várakozó szerelvény egyik kocsijában. A történteket a muszlimokra fogták, a következő napok vérengzéseiben ezrek haltak meg, különösen az állam fővárosában Ehmadábádban (Ahmedabad). Ekkor Gudzsarát főminisztere véletlenségből éppen Naréndra Módí volt. Bár a kritikus közvélemény rásütötte, hogy megakadályozta a rendőri fellépést a muszlimellenes pogrom során (és emiatt egy alkalommal nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba sem), végül is őt nem találták felelősnek, más tisztségviselőket ítéltek inkább életfogytiglani börtönbüntetésre.

A gudzsaráti öldöklés után Vádzspéjí kénytelen volt beletörődni, hogy csúnyán elbukták a választásokat, s újból a Kongresszus kerül kormányra. Az új miniszterelnök Manmóhan Szingh, az az oxford–cambridge-i végzettségű közgazdász lett, aki 1991-ben pénzügyminiszterként levezérelte az indiai gazdaság kényszerű megnyitását a külföldi tőke előtt. Ez azonban váratlan fordulat, hiszen a kampány arca végig Szónijá Gándhí, a hetvenes években szükségállapotot bevezető, öntörvényűségével valamelyest sajnos hagyományt is teremtő, majd más okból meggyilkolt Indirá Gándhí menye, az ugyancsak meggyilkolt Rádzsív Gándhí özvegye volt. Szónijá Gándhí száz százalékban olasz, Rádzsív Gándhí Angliában ismerkedett meg vele, feleségül vette. Aztán eltelt több mint harminc év, s Szónijá – aki egyszeri lányként házasodott be az indiai nagypolitikába – hirtelen azon kapta magát, hogy a Gándhí családhoz hűséges Kongresszus a párton belüli hatalmi egyensúly megőrzése érdekében őt mint semleges személyt találta alkalmasnak a vezetésre.

Szólj hozzá!

Címkék: politika demokrácia szólásszabadság terrorizmus hindu India RSS BJP


2015. szeptember 30. पेतॅर

Újdonságok & tartalom

Kedves Olvasóim!

Bár tudom, hogy az utóbbi időben nem kényeztettem el a visszatérő látogatókat új útleírásokkal, de törekszem rá, hogy ez a jövőben ne így legyen. Mint korábban írtam, 2012. november 30-ától 2013. február 16-ig Indiában kirándultam, erről naplót írtam, de a tetemes anyag előzetes becsléseimmel ellentétben nemhogy pár hetet, de hónapokat követel a feldolgozáshoz. Közben adós vagyok a 2011-es utazásom kétharmadával is. Mindebből egyelőre ezeket az élményeket olvashatják.

2012-2013. tél 2011. nyár
1. Örömök Észak-Indiában:
első, második és harmadik rész                                                      
1. Csobbanás a mesék tengerébe és utazás az Üveghegyen is túlra:
első, második és harmadik rész
  2. Bombay, monszun, a hajam már rég nem tart: egy rész
3. Az édes dál földjén (előkészületben)

 

Azt is szeretném megosztani az Olvasókkal, hogy jelenleg Indiában tartózkodom, hosszas utánajárás eredményeként a Mahátmá Gándhí Nemzetközi Hindí Egyetem doktori hallgatója lettem Vardhában, Mahárástra állam keleti Vidarbha körzetében. Bár időmből elég keveset tudok legújabb élményeim megírására áldozni, ha valami új fölkerül, azt mind megemlítem itt. 

Útleírás, 2013-2015 Más írások, vélemény
1. Kalkutta a Durgá Púdzsá idején, egy hosszú részben itt     1. India története (részlet),
elérhető innen
2. Utazási tanácsok 
(a jobboldali menüben) 
2. Vegyes ind kultúrtörténet,
elérhető 
itt 

ÚJ! 3. 365 napi barangolásom IndiábanVISSZATEKINTÉS itt

3. India őstörténete; A klasszikus India öröksége, 
elérhető innen 
4. Fekete vizeken (előkészületben)                              
4. Mindennapi élet az ókori Indiában, elérhető itt                  
5. India és a mocsok, elemzés itt
6. Női sorsok, linkgyűjtemény itt
7. खोई-पाई हिन्दी, इधर
8. Here, A Letter to some Indian newspapers
9. "Mint tejben a cukor..."?, a menekültválság margójára emitt

Szólj hozzá!


2015. szeptember 03. पेतॅर

"Mint tejben a cukor..." ?

Tisztelt Olvasó!

Doktori hallgató vagyok hindí irodalomból Indiában. Témám a mai India – valamivel tágabb értelmezésben Dél-Ázsia – bizonyos társadalmi kérdéseivel, részben a nők helyzetével kapcsolatos. Korábban, két-három évvel ezelőtt néhány alkalommal módom nyílt a Bevándorlási Hivatalban hindí-udrú tolmácsként segíteni. Szeretném Önnel megosztani néhány meglátásomat és tapasztalatomat a jelenleg otthon zajló bevándorlási válság vonatkozásában a dél-ázsiai közösségről, remélve, hogy ez hasznosítható a kialakult helyzet értékelésében.

A válságról családom elbeszélésén kívül eddig elsősorban a sajtóból értesültem, s szomorúan állapítottam meg, hogy az újságírók többsége, bármilyen álláspontot képviseljen is, nem rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy a jelenleg érkező néptömeg valamely elemét és annak indíttatását a túlsó oldalról szemlélhesse. A legtöbbjüknek talán benyomásuk sincs arról, hogy a messzi földről érkező idegenek a világról mennyire más tudással, beállítódással rendelkez(het)nek, mint amit az őket fogadó fél előfeltételez, magától értetődőnek tart.

Először egy példát szeretnék kiragadni a hírekből. Egy Pákisztánból érkezett egyedülálló férfi arról számolt be, hogy az indiai határhoz közel eső városában, Szijálkótban egyrészt a tálibok maffia módján szednek védelmi pénzt az emberektől, s aki nem fizet, annak az életére törnek, másrészt rendszeresek a határon az összetűzések a pákisztáni és indiai katonák között. Noha az első állításról kétségeim ellenére nem rendelkezhetem személyes tapasztalatokkal, a másodikat olvasva magasra szökött a szemöldököm. Nem tudok arról, hogy közvetlenül a vitatott határszakaszon fekvő – különösképpen néhány kasmíri – falun kívül mostanság olyan fegyveres összetűzés történt volna a környéken, amely a férfit szülőhelyének elhagyására késztethette. „Messziről jött ember azt mond, amit akar.” Rögtön az a Szijálkóthoz közeli Gudzsrát városból érkezett férfi jutott eszembe, aki számára korábban tolmácsoltam. Ő is megszólalásig hasonló történettel és egy-két golyó okozta sérülésnek mondott külsérelmi nyommal állt a hatóság elé, mégis a személyes életcéljainak elérése iránt érzett rokonszenvem mellett sem voltam meggyőződve arról, hogy az elbeszéltek minden eleme megfelel a valóságnak.

Kortárs kérdésekkel foglalkozva a dél-ázsiai kultúra örök értékei mellett sajnos első kézből nyílt alkalmam megtapasztalni a jelen legkülönbözőbb visszásságait. Nyugati országok állampolgáraival kötött koholt házasságok révén az amerikai és európai álmot élvező, vagy drága repülőjeggyel Mexikóba utazó, majd rögösebb úton az USÁ-ba szökő, közben papírjaiktól megszabadulva magukat rászoruló hazátlannak kiadó, jóllehet erejük teljében lévő, egyedülálló, kaland- és nyereségvágyó (indiai) pandzsábiakról már túl sokat is hallottam hírekből és hencegésből egyaránt. Türelmetlenül várják a letelepedési engedélyt, mikor származási országuk jogrendje nem ismer ilyen intézményt. Azt pedig közel sem merném állítani, hogy ezekben az emberekben akár hosszabb távon meglenne az a simulékonyság, amelyre egy befogadó ország talán magától értetődően számít. Ezt az is jól mutatja, hogy többségük a saját közösségén kívül nemigen igyekszik társas kapcsolatokat építeni, sőt a továbbiakban a házastársakat előszeretettel az anyaországból hozatják. Ez a Kanadát, az Egyesült Államokat és Ausztráliát legális vagy félszürke módon megcélzó pandzsábiakon kívül igaz a főleg az Öböl-országokban működő keralaiakra is.

Egy Mumbaíban dolgozó, valamint egy indiai férj házastársaként jelenleg Szingapúrban élő, tehát a dél-ázsiai kultúrával ugyancsak közvetlen viszonyt ápoló hölgyismerősömmel teljes mértékben egyetértünk abban: amennyire tőlünk elvárják a helyiek külföldi lakhelyünk szokásainak ismeretét és tiszteletben tartását, amennyire az itteni környezet ezt akár egy szó nélkül, észrevétlenül megköveteli, és amennyire mi a helyzetből adódóan kedvünket leljük az alkalmazkodásban, természetesnek érezzük, illetve legalább is elfogadjuk annak szükségességét, olyannyira szembesíteni kell a most Európa felé irányuló külföldieket azzal, hogy egy idegen országban, még ha törvényes keretek között érkeznének is oda, álmok mellett kötelességek is várják őket. Dzseszá dés, veszá vés, azaz amilyen ország, olyan ruha illik, tartja amúgy a hindí közmondás is.

migrants_mediterranean.jpg

14 komment

Címkék: válság bevándorlás menekült migráció gyarmatosítás szír pakisztáni afgán migráns