HTML

India... az India!

Már egy ideje Indiával kelek és fekszem. Volt már néhányszor, hogy Indiában keltem és feküdtem. Reméltem, nem kell sokat várni, hogy újra így legyen. És itt vagyok újra :) A blog régebbi bejegyzései közt megannyi útleírást, az újabbak között véleményeket, kultúrtörténeti és irodalmi írásokat, fordításokat is talál a Kedves Olvasó. Őszintén remélem, úgy érzik majd, nem sok másik olyan forrás akad, amely ilyen rálátást kínál napjaink Indiájára.

Hirdetés

Facebook

2017. április 27. पेतॅर

Fehér külföldiként Indiában 3.

Harmadik rész. Korábban arról beszéltem, az indiaiak hogyan közelítenek felém, illetve ezt mi határozza meg leginkább. Most az indiai társadalom még néhány tulajdonságáról lesz szó, illetve arról, az milyen, amikor indiainak hisznek.

Emlékszem, mesterünk az egyetemen, Mária dzsí is azt értékelte a hindí tanulás egyik legkülönlegesebb velejárójának, hogy rengetegféle társaságban fogadják őt a legnagyobb szeretettel, a pálmakunyhótól az elnöki palotáig bezárólag. És tényleg fantasztikus, kiváltságos helyzet ez! Bele lehet azonban szédülni abba, hogy mi szívbéli jó barátságot ápolnánk bárkivel, jobb anyagi lehetőségeink hosszú távon mégis visszássá tehetik a viszonyt, miközben helyzetünket adott esetben nagyon szerénynek is érezhetjük hálánk kifejezésére, mikor egy gazdagember vendégel meg. Szűk az az indiai társadalmi réteg, amellyel mai magyarként az életlehetőségeinken túl még világlátásunk is megegyezik. Indiában sokan, még ha éppen hogy tehetik is meg, szívesen fizetnek meg jól-rosszul alkalmazottakat, hogy a „tiszta udvar, rendes ház” ápolásának feladatát, takarítást, mosogatást és a többi kétkezi munkát rájuk hárítsák. Bár ezzel rászorulóknak megélhetést adnak, valójában akarva-akaratlanul hozzájárulnak az alárendeltek alárendeltként való megmaradásában, az elvégzett munka pedig nem felétlenül közelíti meg azt a tökélyt, amelyet az odaadással magunknak végzett munka tud eredményezni. (Így volt ez persze Magyarországon is, száz éve.) Átfogó polgári közösségi szellem hiányában a közösségi terek rendben tartása kihívás.

Mindennek egyik hozadéka, hogy a szociális kérdések iránt fogékony látogatóként az ezekkel kapcsolatos meglátásaimat rendre olyanokkal tudom megvitatni, akik már régebb óta ismerőseim. Márpedig akik régebb óta ismerősök, azok egyszersmind általában a nagy indiai átlaghoz képest jobb vagy sokkal jobb anyagi lehetőségekkel, illetve társadalmi háttérrel rendelkező személyek. Hopp, itt egy ellentmondás. A kasztrendszer- és osztályellenes kritikát vajon azoknak-e a legértelmesebb fejtegetni, akiknek a családjai évszázadok óta a legtöbbet profitálták belőle? Ha viszont nem nekik fejtegetem, akkor kiknek, ha egyszer azon kapom magam, hogy ők alkotják az ismeretségi köröm nagyobbik részét?

img_3621-edit_masolata.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: india angol osztály kasztrendszer kasmír kaszt


2017. április 27. पेतॅर

Fehér külföldiként Indiában 2.

Második rész. Előzőleg ott hagytuk el, hogy az elmondott okokból Indiában a külföldiségnek ugyanúgy láttam hátrányát és előnyét, ahogy egy bizonyos befogadottságnak is előnyét és hátrányát. Ennek értelmében folytassuk most konkrétebb dolgokkal, pár emlékkel arról, az indiaiak hogyan közelítenek hozzám.

Eleinte mindenekelőtt az európaiságom hátrányaival kellett itt szembenéznem. A történelmi háttér mellett vannak újabb keletű okai is ennek. A saját praxisomban az Indiába látogató nyugatiak, európaiak egy nagyon jelentős hányada a minimum fura, de néha még nekem, szintén nyugatinak is megdöbbentő kategóriába esik:

  1. Ebbe a csoportba az indiai szalvár ihlette, pólóval vagy hónaljban derékig kivágott, foszló atlétával viselt random pszichedelikus mintájú, gumis buggyos gatya (amelyet már a helyiek is annyit láttak, hogy kezd átkerülni a trendi városi női divatba) vagy egy kurtá, hosszú felső rövidnacival csak a belépő szint. A szafarikalap és hasitasi azért még nem lett az indiai utcai divat része.
  2. Nagyon sokan eljutnak az alapfokig: nagy rasztahaj (Indiában ma inkább a halottégetőből szerzett hamuval fedett testű vándoraszkéták körében dívik csak) és a mindenféle – gyakran hindú ihletésű és itt esetleg szalonképtelen – tetkókkal kivarrott bőr. Tetoválás falun ugyan mindig volt, sőt ma városon is egyre menőbb, csak nem úgy, nem ott és nem annyi, stb.
  3. A középszintre az országban könnyen elérhető fűtől kitágult pupillák és szétcsúszott járás trippeli át a nagyérdeműt. Ha e körülmények olyankor is fennállnak, mikor az illetőnek döntéshelyzetben kellene megfelelnie (pl. beül egy ismeretlen városban egy ismeretlen taxiba), az már középhaladó.
  4. Haladónak mégis azt a piros hajú, kilyuggatott birminghami rocker párt mondanám, akiken egész egyszerűen megesett a szívem, s akiket tejfehér angol bőrükön nagyon sok szegecses bőrcuccban, acélbetétes bakanccsal a lábukon mentettem ki déli 45°C-ban az Új-delhi vasútállomás előtt őket alaposan, hmm, rászedni készülő riksások karmai közül…

img_1266a.jpg

Ha ez nem lenne elég súlyos önmagában, a gyarmatosítás miatti sértettségre játszva sztereotípiákkal rengeteg bollywoodi alkotás tud jövedelmező lenni. Az indiai színészek mellett valamilyen apropóból megjelenő fehér szereplők általában nem csak nem testesítik meg a szépségideált, de általában a szerepeik is szánalmasak, bugyuták. A fehér nők pedig, még ha az olasz tengerparton is forgatták a jelenetet, természetesen mind szöszkék, kékszeműek és könnyűvérűek, szűk rövid ruhácskáikban bármire kaphatók. 1999-ben Budapest még nem volt elég ismert ahhoz, hogy a nálunk, magyar statisztákkal forgatott Ham dil dé csuké szanam c. sikerfilmet ne inkább Olaszországként adták volna el. A film tetszett mindenkinek, ahogy ez a csodás olasz város is. Átverés? Apróság. (Budapest azóta persze már rettentő menő lett.)

3 komment

Címkék: india esküvő bürokrácia vendéglátás vendégség


2017. április 27. पेतॅर

Fehér külföldiként Indiában 1.

Befejeztem a hindí doktori dolgozatomat, így évek után talán most már újra lesz időm, hogy megírjam a blogra azt a sok mindent, ami elmaradt. Ilyen ez a bejegyzés is. Már évekkel ezelőtt, amikor Ágrában tanultam, próbáltam néhány megállapítást tenni az édes és a mostoha indiaiakról, a vérmérsékletükről és a helyi közízlésről általában. A kezdeti észrevételeim mellett most is kitartok. Közben pedig teltek az évek, tömérdek élményben lehetett részem. Olyan sok indiaival és külföldivel beszélgettem arról, milyenek az indiaiak (illetve az európaiak) és miért, hogy mostanra kifejezetten izgatott, hogy újra megpróbáljam összefoglalni újabb élményeimet, észrevételeimet.

Amikor a blogra legutóbb külön ilyen témában írtam, még elég újonc voltam ebben a nagy országban, azonban azóta történt ez-az. Összegezve, jó passzban telefonon ritkán veszik észre, hogy nem vagyok indiai, de szemtől szemben is sokszor el tudok valakit bizonytalanítani – legalább egy darabig. Mégis, ezzel a kezdetekben érzékelt nehézségekből nem minden oldódott meg teljesen, sőt újak is keletkeztek mellé. Olvassanak most erről három részben.

(Figyelem: Olyan általános megállapításokat fognak olvasni, amelyeket én a saját, egyre tágabb tapasztalataim alapján alapvetően igaznak érzek, jóllehet itt-ott biztosan lehet ellenpéldákat hozni. Mivel történeti szempontokról is szó lesz, így az “indiai” kifejezésbe jobbára beleértendők a környező országok, mint Pákisztán, Bangládés, Népál és Srí Lanká.)

*

Első rész. Néhány nagyobb lélegzetvételű gondolat arról, miben is gyökereznek a mai indiaiak, hogyan hat ez arra, hogy egy külföldire, így rám mi várhat Indiában.

Indiát a nyugati országokban hajlamosak romantikusan az ókortól napjainkig szakadatlanul kitartó (egyetlen) magaskultúraként számon tartani, de mint egy évig Dél-Koreában tartózkodott indiai tanárnőm férjétől megtudtam, ezt még abban a távol-keleti országban is van, aki hasonlóan látja – már amióta Kínában közbejött a kommunizmus és kulturális forradalom. Nos, azokon a napokon, amelyeken épp romantikus szemellenző van rajtam, én is meg szoktam próbálni ezt érezni. Indiában 2017-ban tényleg meglepő közelségben, egymás szájában élnek olyan közösségek, amelyek felfogása a világról – nyugati összevetéssel – több száz évre található egymástól. Bár a történelem görög-római stílusú feljegyzése nem alakult ki a régi Indiában, a helyi vallások tanításai és a mondavilág révén a saját kultúrájuk ősiségének tudata még az írni-olvasni alig tudók számára is mindig alapvető tájékozódási pont volt.

Valójában Dél-Ázsia kultúrája persze rengeteget változott az idők során. Elég jó példa erre, hogy az indoeurópai jellegű, védikus szarvasmarha-áldozattól eljutott a tehén tiszteletéig, állítva, hogy az nyilván ősrégen is, mindig szent volt. Ezzel együtt az ősiségre való állandó, legalább laza utalás a vallási, állami, szellemi tevékenységek része maradt. Ha az indiai kultúra fennmaradását nem a változatlansággal azonosítjuk, ahogy azt a romantikus 18. és hosszú 19. században – főleg – az angol gyarmatosok akarták látni, hanem a szakadatlan és lassú változással, akkor talán még igazat is adhatunk annak, aki úgy véli, az indiai az a kultúra, amely az ókor óta a többihez képest legkevésbé távolodott el, de legalábbis legkevésbé akart eltávolodni a gyökereitől. (Talán, mert aztán amikor a szent Gangá és Jamuná átváltozhat szennyes folyássá, akkor azért kétségek is felmerülhetnek.)

Szólj hozzá!

Címkék: brit india gyarmat gyarmatosítás


2016. november 30. पेतॅर

#demonetisation (के रूप और रंग-रूप)

परसों रात 1.20 को मुझे अमृतसर से पठानकोट के लिए गाड़ी पकड़नी थी। पास ही है। टिकेट खिड़की पर महिला ने बताया कि टिकेट आधी रात के बाद निकलेगी। ठीक है भई। तब मैंने ध्यान भी नहीं दिया था, काउंटर के इलाके में कितने लोग सो रहे हैं गठरी बनकर। मौसम सर्द होने लगा है, ख़ासकर रातों को। प्लेटफार्म की ओर बढ़ते हुए एक कर्कश, कड़ी, कराहती हुई आवाज़ ने मेरे पीछे कहा, 'अंग्रेज वाले बाबू, एक चाय तो पिला दे'। उस आवाज़ को शक नहीं था कि दूसरा सुन रहा है। मैंने प्रतिक्रिया नहीं दी। इससे अच्छा था, मैं खुद कुछ खा लूँ, फिर थोड़ी देर सो जाऊँ।

सवा 12 बजे तन्द्रा टूटी और काउंटर पर पहुँचा, तब देखा कि पहले जो सो रहे होंगे, अब अधिकांश जाग उठे और काउंटर के सामने टेढ़ी कतार में लग गए। मैं भी। सब लिपटकर खड़े थे, जिससे मुझे हमेशा गुस्सा आता है। चिढ़ से बाकी की नींद भी भाग खड़ी हुई। कंधे के ऊपर से मुड़कर देखा। दबे रंग का एक लड़का अथवा युवक अपनी साँसें मेरी पीठ के बीच में छोड़ रहा था। अचानक समझ में आया कि ये सब, यानी सब के सब, आर-पार दिहाड़ी मज़दूर हैं। गठरी-गठरी पंजाब से अपने दूर गृह-प्रदेश के गृह-ग्राम के लिए रवान है। लाइन में सबसे आगे दो पग्गड़ टिकेट के साथ लौट रहे थे, ऐसे मज़हबी सिक्ख किस्म के। कमाल है, और कोई है ही नहीं, मैंने सोचा।

फिर गहरी चिन्ता में पड़ गया। और किसकी तलाश थी आखिर। एकदम से ऐसा क्या अलग लगा? सच बात यह है कि मुझे कहीं न कहीं ऐसे किसी बन्दे की तलाश रही होगी, जिससे मैं अगर हिन्दी मैं कहूँ कि लो, बोलो, क्या स्यापा है यह, तो वह भी कहे, बताओ जी। ऐसे लोगों के बीच मुझे अपना विदेशी होना ज़्यादातर भूल जाता है। आजकल इतने सवाल भी नहीं पूछते। शक्ल व सूरत का थोड़ा-सा फेर है। रंग भी इतना मैटर नहीं करता। हिंदुस्तान के हर फेसवॉश में सफेदी है। फिर मैं अपना फेसवॉश घर से लाता हूँ।

पर बात तो यह है कि मैं उस लाइन में पराया था। अ-लग। भाषा सीखकर, कपड़े पहनकर जिस समाज से खुद को अलग न समझना मेरी रोज़ की ज़िद्द है, ठेठर, अब कहाँ गया वह समाज? मुझे यकीन था कि मैं कश्मीर से कन्याकुमारी तक, शहर से गाँव तक सब कुछ देख-परख चुका हूँ। ऐसे में उस रैन-बसेरानुमा प्लेटफार्म के परायेपन और असादृश्य ने मुझे झकझोर दिया। कहाँ थे ये दूसरे लोग कि वे तब नज़र आए, जब अपने ख़ालिस अनमेल बाहुल्य से यकायक अपनी उपस्थिति (मेरे मस्तिष्क में) दर्ज़ की? क्या और भी होंगे इस देश में? आपने इन्हें कभी देखा है?

A hindíül nem olvasóknak ezt a két indiai himnusz-videót ajánlanám, bár még ezekben sem a legszerencsétlenebb napszámosokat mutatják be, akikről fentebb írtam egy pár szót. A társadalom java nincs abban a megbecsült helyzetben, hogy bele tudhatna szólni az országa és saját sorsának alakulásába.

A másikat is Mumbaíban vették fel. Érdemes rákattintani, bár itt nem jelenik meg kép. 

Szólj hozzá!

Címkék: india wage worker दिहाड़ी मज़दूर demonetisation


2016. április 05. पेतॅर

Meddig számít még a bőrszín?

Ma megjelent egy cikk: Ki legyen az év hétköznapi roma hőse? Figyelmet érdemlő ez a tíz életpálya!

Korábban Magyarországon, ha sok rosszat nem is, de sok jót sem gondoltam cigány honfitársainkról. És nem hittem magamat érintettnek a gondjaikban. Csakhogy sajnos több magyar ismerősömnek, ha nem is vallják be elsőre, az indiaiakról ez ugrik be: cigány. Hmm. Nyilván, hiszen a cigányok Észak-India nyugatibb részéből származnak, és így megjelenésük megfelel sok – ma elég különböző társadalmi csoportokhoz tartozó – dél-ázsiaiénak, leszámítva a kimondottan sötét bőrűeket. Mégis, ettől mindig nagyon szomorú és bosszús vagyok, hiszen fehér magyarként nekem sincs semmi közöm az angol gyarmatosok korábbi itteni történetéhez, és – jóllehet persze ők kizsákmányolni, nem küszködni jutottak el Indiába – minden lehető módon próbálom elkerülni, hogy utánuk ítéljenek meg — „pofára”.

De mindegy, én sosem kötöttem össze fejben a mai cigányokat a mai indiaiakkal. Akkor? Tanulmányaim során az indiai társadalommal foglalkozom, amely rendkívül rasszista (igen, ki ne hallott volna már a kasztrendszerről, amely még a legutóbbi miniszterelnökük szerint is éppen erről szól). Én ideát kezdettől fogva hangosan szót szoktam emelni az egyenlő bánásmódért, a teljesen irracionálisnak tűnő megkülönböztetési módok ellen, ezért aztán lassan rá kellett döbbennem, hogy ha szavahihető akarok maradni, a saját házam táján is érdemes sepregetni. Íme, pár gondolat.

img_3286.jpg

Egy indiai magazin két szemközti oldala: falusi valóság és az elmaradhatatlan ékszerreklám...

Az indiai társadalom negyedét-harmadát se kitevő három felső kasztbeli (szavarna), "nemes" indiaiak az összes alattuk állóra, a közrendűek pedig az alávetettekre (korábbi érinthetetlenek, mai szóhasználattal dalitok) általában – tisztelet a kivételnek – pont úgy néznek, mint ahogyan hazánkban eddig végig a cigányokra. Egy dalit lehet gazdag vagy tehetséges, a bráhmana meg koldus vagy a világ barma, de attól az uralkodó közfelfogás szerint a dalit az dalit, egy bráhmana meg bráhmana. Vannak persze különbségek is, pl. Indiában nem beszélnek "dalitbűnözésről", Magyarországon meg nem a társadalom túlnyomó többségét „cigányozzák le” minden pillanatban. De a lekezelés és megbélyegzés foka, a személyes élettérből való kirekesztés igénye ettől még vetekszik.

Négy Indiában eltöltött esztendő után, amikor az alábbi tablóra pillantottam, még a cím elolvasása nélkül én nyilvánvalóan nem cigányokat, hanem indiai értelmiségieket (és történetesen zömmel felső kasztúakat) láttam, akik itt a barátaim lehetnek, tanáraim, akikre felnézek, vagy pedig egy start-up cég tulajdonosa, akiről valamelyik vezető hetilapban olvasok. Sorolhatnám. Aztán a címet elolvasva látom, hogy mindennapi roma hősökre lehet szavazni, akik közül többen egy indiaihoz fogható nyomortelepről nőtték ki azt a ruhát, amelyet eddig magyar társadalmunk nekik szánt. Mondjuk onnantól kezdve, amikor több száz éve, de akár a 20. század eleji földosztásokkor – eleink előre nem látása folytán – nekik már "nem jutott” föld. A dolgosnak se, az én nagyszüleim falujában legalább is.

kepernyofelvetel_48.png

A kitüntetésre nevezettek

Dél-Ázsia lakói évszázadokon át párhuzamos társadalmakat építettek. A másik rossz megélhetésének ezt a „csak nekünk ne kelljen” jellegű elviselését vagy jóváhagyását itt és Nyugaton is szokták az elfogadás iskolapéldájának gondolni. De nekem egyértelműnek tűnnek a negatív következmények. Ha a kiváltságosak mások egyéni jó tulajdonságainak figyelmen kívül hagyásával igyekszenek azokat távol tartani az anyagi és szellemi felemelkedéstől, az hosszú távon épp annyira segíti az ő boldogulásukat, mint ahogy a mából nézve az aranykalickában csücsülő dél-ázsiai elitét segítette. Rossz hatásfokkal. Közben mostanra úgy látom, hogy Magyarországon is létezik legalább egy hasonlóan párhuzamos társadalom. A vágyam az lenne, hogy ezt a gyatra állapotot közös társadalmi érdekünkben meghaladhassuk.

A cigányság Indiából való elszármazásáról itt olvashatnak egy rövidke összefoglalót A. L. Basham The Wonder that was India c. kultúrtörténeti munkájából, magyar fordításomban.

Szólj hozzá!

Címkék: roma cigány diszkrimináció nyomor kirekesztés kasztrendszer kaszt